Kapcsolat

Dokumentumok

Kréta

1%

Kapcsolat

Dokumentumok

Kréta

1%

Sport

Nálunk a Kaffkában mindig pezseg a sportélet. Szünetekben tele van a sportpálya, nagy sláger a foci és a tenisz, de a kosárpályán is mennek a cselek és a kosarak. Szerencsére imádnak játszani a kaffkás gyerekek, ezért könnyű dolga van a testnevelő tanároknak, akik arra törekednek, hogy minél színesebbé tegyék a tanórákat, és minél több mozgással és játékkal megismertessék az ide járó tanulókat. A hagyományos sportjátékok mellett megjelenik a kidobós és a floorball is. Mindemellett büszkén képviseljük iskolánkat a különböző kerületi sportversenyeken, ahonnan mindig mosolygós arcokkal térünk haza, és számtalan szép eredményt értünk már el rajtuk. Itt biztosan senki sem marad mozgás nélkül!

Intézményünkben a következő sportokból választhatnak tanulóink:
– kosárlabda
– aikido
– karate
– alsós lány labdarúgás
– alsós fiú labdarúgás
– akrobatikus R&R
– tenisz
– jóga
– tánc

A heti öt testnevelés óra iskolánkban megvalósul. Az órákat nemek szerint bontjuk, azaz külön sportolnak a lányok és külön a fiúk.

Labdarúgó mérkőzésen jártunk

Labdarúgó mérkőzésen jártunk

Nagy örömünkre lehetőségünk nyílt arra, hogy közel 40 diákkal meglátogathassunk egy felnőtt NBII-es labdarúgó mérkőzést, az MTK Budapest - Tiszakécske összecsapást. Diákjainknak elnyerte a tetszését...

bővebben
Zugló Kupa

Zugló Kupa

Rég nem látott népes csapattal indultunk az idei tanév mezei futó Zugló Kupán. Kaffkás diákjaink kimagasló teljesítményt nyújtottak, minden helyezésért derekasan megküzdöttek. Nagyon büszkék vagyunk...

bővebben
Zugló kupa

Zugló kupa

A Zugló kupán tanítványaink több sportágban szép eredményeket értek el. Gratulálunk! Többpróba bajnokság III. korcsoport leány csapat: 5. helyezés: Kalmár Veronika, Kiss Johanna, Kovácsi Kitti...

bővebben