Sport
Nálunk a Kaffkában mindig pezseg a sportélet. Szünetekben tele van a sportpálya, nagy sláger a foci és a tenisz, de a kosárpályán is mennek a cselek és a kosarak. Szerencsére imádnak játszani a kaffkás gyerekek, ezért könnyű dolga van a testnevelő tanároknak, akik arra törekednek, hogy minél színesebbé tegyék a tanórákat, és minél több mozgással és játékkal megismertessék az ide járó tanulókat. A hagyományos sportjátékok mellett megjelenik a kidobós és a floorball is. Mindemellett büszkén képviseljük iskolánkat a különböző kerületi sportversenyeken, ahonnan mindig mosolygós arcokkal térünk haza, és számtalan szép eredményt értünk már el rajtuk. Itt biztosan senki sem marad mozgás nélkül!
Intézményünkben a következő sportokból választhatnak tanulóink:
– kosárlabda
– aikido
– karate
– alsós lány labdarúgás
– alsós fiú labdarúgás
– akrobatikus R&R
– tenisz
– jóga
– tánc
A heti öt testnevelés óra iskolánkban megvalósul. Az órákat nemek szerint bontjuk, azaz külön sportolnak a lányok és külön a fiúk.
Magyar Diáksport Napja
Az idei tanévben is akadálypályáé volt a főszerep a Magyar Diáksport Napján. A testvérosztály rendszerben megrendezett eseményen minden jelenlévő diák részt vett. Bízunk benne, hogy mindenki számára...
Esőben is élmény bringázni!
Az eső dacára kilenc lelkes bringás indult el szeptember 23-án szombaton a Kaffka Margit Általános Iskolából egy rövidebb túrára. Több emberre számítottunk, de érthető, hogy a meteorológiai...
Szemétszedéssel a tisztább folyókért
Nagy Csongor 3.a osztályos tanuló is részt vett a Bodrogi PET Kupán az anyukájával, Nagy Erikával és az osztályfőnökével, Németh Adéllal, így indult szeptember 1-jén a tanév iskolánkban A Bodrog...