Kapcsolat

Dokumentumok

Kréta

1%

Kapcsolat

Dokumentumok

Kréta

1%

Idén 17. alkalommal rendeztük meg a Kaffkás diákok hagyományos rajzversenyét, a Nagy Mesevarázst. Ebben az évben a 40 éve elhunyt Romhányi József egy szabadon választott művéhez készíthettek illusztrációt diákjaink. Sok-sok csodaszép alkotás született, így az 5 főből álló zsűri nehezen tudott dönteni a legjobbakról: a beadott csaknem 200 alkotásból végül 32 mű lett díjazott. Az alkotásokból 2023. november 17-én egy díjátadó ünnepséggel egybekötött kiállítást szerveztünk a tornateremben, amely meg is telt a gyermekrajzok iránt érdeklődő szülőkkel, vendégekkel.  A zsűri által nem díjazott, de a tornateremben kiállított további 170 műre közönségszavazás keretében lehetett voksokat leadni, így még 10, a látogatók által kiválasztott mű alkotója kaphatott oklevelet és ajándékot. Az ünnepi műsort az 5.b osztály bátor vállalkozói, Dániel Sára, Kocsis Zsófia, Simon Gréta, Novák Emma, Novák Hanna és Straub L. Boldizsár adták (a műsor összeállításáért köszönet Schenk Gabi néninek), sőt egy rövidke, megzenésített Romhányi verssel az 1.b-sek is bemutatkozhattak. A kiállított műveket az ünnepség végén hazavihették a büszke alkotók.  

Kaffkásaink, ügyesek voltatok! Reméljük, jövőre is alkottok majd! 

Köszönjük szépen Komár Zsuzsa néninek a szervezést és a lebonyolítást!