Bringával vándorolva a Cserhátból a Dunakanyarig
250 km-t tett meg bringával 9 kaffkás és néhány egyéni jelentkező június 28-tól öt napon át.
A túra valójában egy hétig tartott az érkezés és hazautazás napjával együtt, tehát átlagosan 50 km-t bicikliztünk egy nap a csapattal. Mondhatni kemény volt, mert ehhez 2060 m szintkülönbséget is meg kellett tenni.
A túra Somoskőújfaluról indult. Vicces volt, mert a kényelmes lÉgkondicionált vonatról Hatvanban egy nagyon hangos és nagyon egyszerű zsúfolt kis helyi vonattal jutottunk el az első szálláshelyünkig.
A bringák átvétele után rögtön átcsomagoltunk a biciklis oldaltáskákba és így indultunk el egy próba körre. Igen, igen, nem viccelek, mindenki vitte végig az összes cuccát és a hálózsákját!
Másnap megtapasztaltuk, hogy ki mennyit pakolt a táskákba. Ipolytarnóc volt a cél, ahol a sok szúnyog mellett lélegzetelállító ősmaradvány parkban tettünk egy hosszabb sétát. Megnéztük a féltve őrzött 20 millió éves 8 méter hosszú megkövesedett fatörzset, melyet a helyiek korábban hídként használtak. Nem maradhatott ki a lombkorona-sétány sem és a 3D-s kisfilm sem.
Következő állomásunk Felsőtold volt. Útközben megálltunk a Páris-patak völgyében, csapkodtuk a szúnyogokat ismét, de néhány kilométer múlva kárpótoltak bennünket a Robinson-szigetek, ahol néhányan kenuba szállva, mások a kalandparkot mászva pihentek meg.
Bánkra vezetett a következő nap, ahol természetesen a tó kihagyhatatlan strandján pihentettük fáradt izmainkat este. Mondanom sem kell, mi felnőttek elégé elfáradtunk estére, nem úgy, mint a gyerekek, akik vacsora után még röplabdáztak is, és alig tudtuk lefektetni őket. 😊
Reggel egy bánki tiszteltkör után Verőce felé vettük az irányt, útközben megtekintve a nógrádi várat. Minden nap megálltunk többször, hogy fagyival és egyéb finomságokkal frissítettük magunkat a helyi boltokból. De semmi sem volt jobb és frissítőbb, mint a kék kutak az utak mentén. Friss, jó hideg vizet tudtunk venni a kulacsunkba, néha locsolkodással kiegészítve. Kellett a humor és a jókedv, mert néhányan életük első túráját kerekezték, soha ennyi kilométert és szintet még nem tettek meg és biciklis tudásukat is csiszolni kellett még.
Verőcén, a Csattogó-völgyi szállásunk után az utolsó szakaszt kellett már csak legyűrni Esztergomig. Szobnál egy lángossal gyűjtöttünk erőt a legutolsó menethez. Az út érdekessége itt csúcsosodott ki, hogy a vasúti átjárónál Szlovákiába tekertünk át. Szép csendes úton a Duna mellett jutottunk el Párkányig, a szülővárosomig, ahol muszáj volt egy tiszteletkört tenni és megmutatni a gyerekeknek a régi iskolámat, ahol tanultam, mesélnem kellett a felvidéki magyarok helyzetéről, és nemzeti érzelmekkel telve gurultam át velük a Mária-Valéria hídon Esztergomba. Egy rövid medencézést és vacsora után felmásztunk a hegyoldalban a Bazilikához, és beleszagoltunk az esti város hangulatába.
Másnap utaztunk haza, kényelmes légkondicionált vonttal, elfáradva, de megelégedve, hogy mindannyian végigtekertük, sok emlékkel gazdagodva. Viszlát bringás vándorok! Jövőre újra útnak indulhatunk egy másik útvonalon…